Mátyus Lilla

Minőségirányítási vezető és adatvédelmi felelős

A tanácsadói feladatok ellátásához a legfontosabb a folyamatszemlélet és a megoldáscentrikus gondolkodás, illetve az a tapasztalat, amit közgazdászként a kkv szektorban töltött évek alatt sikerült megszereznem. A tanácsadói tevékenység során azokra a helyzetekre támaszkodom, melyeket már korábban megoldottam, illetve kiegészítem a szakmai ismeretekkel és egy adag rendszerszemlélettel, ami nélkül nem tudok működni sem.

 

Nagyon fontosnak tartom a folyamatos fejlődést, így mindig nagy örömmel veszek részt szakmai továbbképzéseken, hiszen ezek hozzájárulnak, hogy mindig naprakész tudással és megfelelő megoldásokkal tudjam kiszolgálni az ügyfelek igényeit, legyen szó akár folyamatfejlesztésről, akár adatvédelmi kérdésekről. A Crosssec egy jól működő csapat, melyben több szakterület képviselői is megtalálhatók, illetve külső partnereink is folyamatosan elérhetők, így információbiztonsági, jogi, folyamatoptimalizációs és adatvédelmi területen is segítséget tudunk nyújtani ügyfeleink számára. A megoldásra váró helyzetek, a javításra szoruló folyamatok állandó kihívást, és ezáltal motivációt jelentenek számomra.